Tisztelt Emlékezők! Hölgyeim és Uraim!

Aki sokat járja a mai Magyarország, de akár az egykori, Trianon előtti Magyarország településeit, és érdeklődéssel, nyitott szemmel keresi a mindenkori magyar kultúra, tudományos élet gyökereit, ámulva és büszkén fedezi fel a vidék gazdagságát, a tehetségek e bőséges forrását. Nem a nagyvárosokra gondolok, ahol már csak a statisztika törvényszerűségei szerint is szembetűnőbb a termés, hanem a falvakra, községekre, ahol sok-sok világhírűvé lett magyar tehetség bölcsőjét ringatták.

Arany János Nagyszalontán, Ady Endre Érdmindszenten Bolyai Farkas Bolyán, Balassi Bálint Balassán, Bartók Béla Nagyszentmiklóson, Simándy József Kistarcsán, Kölcsey Ferenc Sződemeteren, Egry József Újlakon, Jedlik Ányos Szémőn született.

A ma már városi rangot kivívó Balatonfűzfő Bozay Attila születésekor még csak község volt. De a gyermek Attila bizonyára jól érezte magát az otthon zeneszerető melegében és az iskola padjában, hiszen azzal foglalkozott, aminek a művelésére a Jóisten kiszemelte: a zenével. Attila fantáziáját és lelkét ekkor mozgatta meg a család új zongorájának a hangja, a zene rejtelmes és ezerszínű világa. Ezek a fűzfői évek alapozták meg pályáját, amelyet bekoronáztak világsikert aratott művei, és az elismerések: kétszer az Erkel-díj, a Kossuth-díj, a Bartók-Pásztory-díj, az érdemes művészi rang.

Milyen ember is volt Bozay Attila? Mire is emlékezünk, amikor felidézzük a személyiségét?

Mindenek előtt tehetségére. A tehetséget persze el lehet herdálni, de Attila olyan tulajdonságokkal rendelkezett, amelyek ennek még a lehetőségét is kizárták, sőt tehetségét védőbástyákkal ölelték körül. Ezek: a szorgalom, a kíváncsiság, az igazságkeresés. E szavak súlyának, tartalmának legyen fedezete, hogy Bozay Attiának 40 éven át lehettem kollégája, harcostársa, sok művének előadója és barátja.

Attila szorgalmas volt. Amikor dolgozott és a grafikusan gyönyörű hangjegyeit álmodta a kottapapírra, megszűnt számára a külvilág. 42 opuszát hosszan vajúdva szülte meg, és csak az általa elérhetőnek vélt tökéletesség kimunkálása után engedte azokat a szakma és a közönség nyilvánossága elé.

Attila Kíváncsi volt. Elsősorban a szakmája, a zeneszerzés terén. Kutatta az új hangszínek változatait. Ötleteivel a hagyományos hangszerekből új effektusokat csalt ki, vagy a klasszikus európai komolyzenében még soha nem használt hangszerekkel kísérletezett. És hogy ezek létjogosultságát bizonyítsa: megtanult citerázni és csőrfuvolán játszani.

Attila igazságkereső volt. Nagyszerű pályatársaival, Durkó Zsolttal, Szokolay Sándorral, Balassa Sándorral, Kocsár Miklóssal szenvedélyesen védte a magyar zene és ezen túlmutatva az egész magyar kultúra ügyét. A mainál sokkal nehezebb helyzetben mindig megfontoltan, de kritikáját kemény hangon megfogalmazva mondta ki véleményét, mindig az igazságot keresve.

Végül engedjék meg, hogy személyesre fordítsam a szót és szülőházánál Attilára, a barátra emlékezzem. Mert hús-vér ember volt, aki szeretett önfeledten nevetni, szeretett és tudott futballozni, szerette a társaságot, késhegyig menő vitákban remekül érvelt, tanította és figyelte növendékeit, naprakész volt az irodalom, a képzőművészet eseményeiben.

És hitt Istenében. A Magyar Vallás Közösségenk tagjaként Bozay Attila készült és felkészült a túlvilági létre. Kétségbeejtően korai halála életének csupán egy – számunkra még oly szomorú – állomása volt. Mert hiszem, tudom, hogy Attila ezekben a pillanatokban is köztünk van.